Az őszköszöntő hetén változatos, élményszerű tevékenységeket kínáltunk fel a gyerekeknek: madárijesztőt, csőszkunyhót, termésbábokat, termésképeket készítettünk, az őszhöz kapcsolódó verseket, mondókákat mondogattunk, őszi játékokat játszottunk.

A hét zárásaként délelőtt őszi témájú ügyességi játékokat játszottunk: tökgurító verseny, kukoricamorzsolás, szőlő kóstolás, napraforgómag csipegetés, kukoricacső teke, krumpli ásás, csőszjátékok illetve a népi fa játékokat is kipróbálhatták a gyerekek (mocsárjáró és gólyaláb) őszi levél kavalkád.
Ebéd után sütőtököt kóstoltak a gyerekek.
A nap második felében, megtekinthették őszi galériánkat, amit a gyerek és a szülők közösen készített munkáiból rendeztünk be. Minden alkotást többek között színes oklevéllel és apró ajándékkal köszöntünk meg.
Ezt követően a „Diri-dongó” együttes zenés interaktív műsorral kedveskedett a résztvevőknek.
Továbbra is volt lehetőség gyümölcskóstolásra, az erre szánt szülői felajánlásokat ezúton is köszönjük!







