Játszóház

Játszóház

Játszóházunk családi nevelést támogató szolgáltatásként működik az alternatív foglalkoztatóban. Azokat a városban és vonzáskörzetében élő 0-3 éves korú gyermekeket várjuk, akik még semmilyen intézményi ellátásban nem részesülnek.

A gyermekeket életkoruknak megfelelő bútorok, tágas játszószoba, öltöző, a gyermekek méretéhez igazodó vizesblokk, változatos fejlesztő játékok várják a játszóházban.

 Az alkotás élményét az évszakokhoz, és az ünnepeinkhez igazodó tevékenységekkel (festés, rajzolás, ragasztás, gyurmázás stb.) biztosítjuk.

A bölcsődébe, óvodába készülő gyermekeknek már nem lesz mindenki idegen az indulásnál. Megismerkedhetnek a bölcsődei élettel, leendő társaikkal, a kisgyermeknevelőkkel. Lehetőséget nyújtunk a gyerekeknek közösségi élmények megélésére. Ezzel segítjük őket, hogy később a beszoktatás könnyebben menjen.

A játszóházban a kismamák felügyelnek egymás gyermekeire is. Szoros kapcsolatok alakulhatnak ki anyák-anyák, valamint anya és másik anya gyermeke között.

 A szülők kapcsolatot építhetnek ki egymással, megoszthatják a gyermekneveléssel kapcsolatos problémáikat, tapasztalataikat.

 Ennek eredménye lehet, hogy az intézményen kívül is tartják egymással a kapcsolatot.

A szülőket tanácsadási és konzultációs lehetőséggel is tudjuk segíteni a gyermekük gondozásában, nevelésében.

 Szakképzett kisgyermeknevelő, mint háziasszony van jelen a csoportban.

A játszóház a bölcsőde alternatív foglalkoztatójában működik, igény szerint heti több alkalommal munkanapokon 9­-11 óráig.

A családok térítésmentesen vehetik igénybe a játszóház szolgáltatásunkat.

 Szeretetteljes légkörben fogadjuk a hozzánk érkezőket.

Baba-Mama klub

Játszóházunkban havonta egy alkalommal Baba-Mama klub is működik. A Gyes-en, Gyed-en lévő kismamákat hívjuk meg közös beszélgetésre. Egy- egy ilyen klubdélelőttre az aktuális témában jártas szakértő előadót is meghívunk, aki tanácsaival segítséget tud adni az anyukáknak.

Meghívott előadók lehetnek: gyermekorvos, védőnő, logopédus, fejlesztő pedagógus, dietetikus, gyermekpszichológus stb.

 Az előadások témája (gyermekbetegségek, dackorszak, kisgyermek helyes táplálkozása, szobatisztaság stb.) az anyukák által felvetett problémákra épül, lehetőséget adva az egyéni, vagy közös megbeszélésre.

A gyermekek szabadon játszhatnak, a kisgyermeknevelő és a többi anyuka jelenléte biztosítja a gyermekfelügyeletet.

A Baba-Mama klubba nem kell előre jelentkezniük az érdeklődőknek. Az időpontot és az aktuális témát a faliújságunkon, honlapunkon, e-mailen és a kismamák egymás értesítése útján tudják meg az anyukák.

A klub alkalmanként délelőtt 9-től 11 óráig tart.

Ezen szolgáltatásunk térítésmentes.

Időszakos gyermekfelügyelet

Azoknak a gyermekeknek, akiket a játszóházban, már megismertünk időszakos gyermekfelügyeletet tudunk biztosítani a játszóházban.

Az olyan a szülőknek, akiknek elfoglaltságuk miatt alkalmanként, néhány órára szükségük van gyermekük felügyeletének biztosítására, a játszóházban szakképzett kisgyermeknevelő szerető gondoskodása fogadja a gyermeket.

Igény szerint étkezést is tudunk biztosítani a gyermeknek.

A gyermekfelügyeletet hétfőtől péntekig a nyitvatartási időn belül vehetik igénybe a családok.

A szolgáltatásunk díjköteles, igényléséhez előzetes bejelentkezés szükséges.

Minden kisgyermeket nagy szeretettel hívunk és várunk a református  játszóházba!