CSÁTI REFI program

CSÁTI REFI program

Iskolánk, mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetséges tanulók támogatására. Nevelőtestületünk az Informális és nem formális tanulási lehetőségek kialakítása a köznevelési intézményekben EFOP-3.3.7-17-2017-00018 kódszámú pályázata keretében elkészítette Komplex Tehetséggondozó Programját. Ebben a munkában és a pedagógusok képzésében segítségünkre volt Dr. Mező Katalin, Dr. Mező Ferenc, Sarka Ferenc és Kormos Dénes. Köszönjük támogatásukat és munkájukat!

A program rövidített neve: CSÁTI REFI program. Beszédes elnevezés. A CSÁTI kifejezés a programot kidolgozó és fenntartó intézmény mezőcsáti kötődésére, a „REFI” kifejezés pedig a program és az intézmény református jellegére utaló névrészlet. Másrészt a „CSÁTI REFI” kifejezés a program által képviselt és a tanulók felé közvetített főbb értékekre, valamint a program hatására megvalósuló lehetséges tanulói produktumokra is utaló mozaikszó.

Milyen értékeket tartunk fontosnak?

Család, Áldás, Tudás, Igazságosság, Református, Eredményesség, Fejlődés, Innovatív gondolkodás

A program komplexitását, összetettségét 1-8. évfolyamon átívelő többféle (tantárgyakon belüli/kívüli, személyiségbeli) fejlesztési területet átfogó, változatos tehetségsegítést megvalósító jelleg adja.

Tehetséggondozó: a program a tanulók számára (tehetségdiagnosztikával minőségbiztosított) képzés jellegű tehetséggondozást, illetve nem képzés jellegű tehetségsegítést (tehetségtanácsadást, tehetségbank működtetést) biztosít.

Program: a tehetséggondozás programterv(ek)ben megadott algoritmus alapján, tehetségdiagnosztikával minőségbiztosított módon, 1-8. évfolyamon keresztül, rendszeresen (rendszerbe foglaltan) történik.

A program célja

A Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde általános iskolai tanulói számára nemzetközi szinten is egyedülálló jellegű tehetséggondozás biztosítása, mely a diákokat átlag feletti teljesítményekre ösztönzi, melyek révén a református értékeknek megfelelő, kiegyensúlyozott, boldog, önmagát sikeresnek érző személyiségfejlődés alapjait is biztosítja. A tanulók számára megteremtjük a feltételeket, hogy kiemelkedő teljesítményeket érhessenek el akár tantárgyon belüli, akár azon kívüli területen. Ezek a teljesítmények elősegítik az elérni kívánt személyiségjellemzők kialakulását, megerősödését.

A következő területekre dolgoztunk ki gazdagító programokat:

I. Tanórán belül:

Egyéni differenciálás formájában: ismereteket érintő gazdagítás, módszertani gazdagítás, teljesítménybeli gazdagítás

II. Tanórán kívül:

  1. Reál: matematika, informatika.
  2. Humán: szövegértés, anyanyelvi játékok, mesealkotás, történelem, magyar, íródeák.
  3. Készség: kézműves, rajz, kosárlabda, futball.
  4. Egyéb: fizika, digitális, háztartástan, biológia, angol, német, színjátszó.

III. Iskolán kívül:

Kirándulás, táborozás.

A programhoz szervesen illeszkedik a tehetség tanácsadás, mellyel a tanulókat, a szülőket és pedagógusainkat segítjük szükség esetén külső szakemberek bevonásával.